A világ egy gyűrött papírlap, a sors kezében én vagyok a ceruza, és életem erre a gyűrött papírra írt tétova piszkozat. A végtelen számú lehetőség közül csak egy vázlat vagyok, egy próbálkozás. Sosem tudni, mikor törik ki reccsenve a ceruza hegye, vagy meggondolva magát a sors, mikor radíroz keresztül egy megkezdett mondatot, hogy aztán teljesen másképp átírja azt. Az életemet ilyen és hasonló satírozások, maszatolások, áthúzások és újraírások jellemzik. A piszkozat mondatai és bekezdései azok az emberek, események és időszakok, amiket a sors éppen nekem ír. Pontosabban rólam ír. Valahogy úgy van ez, ahogy én most ezt a szöveget írom. Mondatokat kezdek el. Néha kitörlök egy szót vagy megváltoztatom a szavak sorrendjét. Csak ködös elképzelésem van mi lesz a vége, mire befejezem. De ez így van jól. A próbálgatások teszik az életet teljessé. És mire mondandóm végére érek, már tudom, hogy nem én vagyok a sors kezében ceruza, hanem fordítva. És ami az elején piszkozat volt csupán, az most kész, kerek és egész, pont mint a tisztességgel végig élt élet!