Február

A tél, megfogta fehér köpenyét, a vállára terítette és átlépett a horizont felett. De ne aggódj, jövőre újra jő. Igaz, hogy továbbállt de lába nyomán sáros gödrök keletkeztek. Elment, de még nem jutott messze, reggelenként ugyanis még végighúzza ujját finoman a föld felett és fagyosra karcolja a talajt. Ereje már fogyóban, mert a reggeli nap sugarai hamar felélesztik a hideg földet. Szürke felhői még maradtak, de már nem tartják rabságban a napot. A napsugarak, mint pici, meleg nyilacskák, úgy esnek a hűvös füvekre melyeket, hajnalban a dér rágcsál. Idén Február uraság egy nappal tovább marad, ilyenkor megenyhül és olykor fagyosan kék szeme helyett barnán csillogó kis lángokat hord. Komor arcán barátság, mögötte szeretetteljes mosoly ül, onnan várja a Márciussal érkező tavaszt. És Február, ha már egy nappal úgy is tovább marad, minden reggel megnézi a felkelő napot, és távoli szerelmére gondol. Ilyenkor hajnalban hallani, ahogy a hegyek ormára ül, és a pirkadatnak énekel.