Prim Péter, Szófestő

kéziratok

Szemezgető (Keres)

Utolsó kommentek

  • pearl27: www.youtube.com/watch?v=Y0SX05vwqGg&list=RDY0SX05vwqGg (2014.03.16. 03:11) Semmi más...
  • pearl27: "Ugyan azt az inget mindig, ugyan azt az álmot várja hanyatt fekszik a díványon úgy faggatja a dív... (2014.02.28. 22:02) Téltündér
  • pearl27: Napjaim tetején ülök, onnan lóg le a lábom, hajamon hófelhő kalapoz és szavaim messze, kakastollak... (2012.02.22. 22:17) Piszkozat
  • pearl27: A pontosan körülhatárolt lehetőségek, az előre megírt, kiolvasható sors, a könnyen belátható, átte... (2012.02.22. 22:11) Piszkozat
  • jucika86: Köszönöm, hogy ilyen szépet írtál a Tomiról!judit (2011.11.26. 16:29) Aki örökké akart élni
  • Utolsó 20

Archívum

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Más szerelme

Más szerelme
 
Magammal vívok magam ellen gyilkos tőr tusát, a magam szabályát készülök megtörni. Egyszerre lázadok és fojtom el a tüzet, amit lángra gyújtott a szív idebent. Kicsit úgy érzem magam, mint Hamlet királyfi, ő is megvívta magával a párbajt, és most én is erre készülök.
Most látom csak mekkora erő a szerelem és mennyi bajjal is jár. Főleg ha hiányzik. És most borzasztóan hiányzik. Eddig bírtam elnyomni, de oly erős, mint semmi más. Talán a szeretet utáni vágy még magánál a szeretetnél is erősebb. Elérte hogy magam ellen induljak csatába, és most kivont karddal állok szemben önmagammal. Ez az érzés úgy sistereg, mintha a pokol tüzére áradnának az óceánok. Félek. Tudom, hogy a béke elkerülhetetlen, és tudom, hogy bármelyik felem győz, szenvedni fogok. Szeretem a más szerelmét, és ez magam ellen való.
Szeretem a más szerelmét, önző és szerelmes vagyok. Elme és szív csap össze bennem, és ha bármelyik sebesül nekem fáj. Indulok megmászni a mászhatatlant, legyőzni a halhatatlant és kicsit meghalni bele. Ettől szép a szerelem, még ha másé is. Ha az enyém is. Mennem kell…
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.09.15. 13:56 1 komment

Haldokló Nyár

Haldokló Nyár:

A nyár utolsó napsugarai fáradtan
estek a fák lombjai közé. A föld
bársony szőnyege hívogatón lengett
a fák árnyékában. Feléledt a szél,
s az izzó alkonyat vörösre mázolta
az ég hasát. Egy fuvallat suttogva
beosont az ágak közé. Az eddig nyugodt
fák remegni kezdtek, és egy óvatlan
mozdulat elég volt egy ártatlan levél
ájulásához. Elfáradt, megszédült,
s elengedte otthonát. Tehetetlenül
keringett a szomorú árnyak lábai felé.
Ijedten tekintett bágyadt ikrei után,
majd egészen lassan zuhanni kezdett.
Magasság és mélység némán összeforrt,
amint a fűszálak élén kilehellte lelkét
az első falevél és egyszerre Ősz lett.

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.07.16. 13:25 1 komment

Kabula

Kabula
 Kabul, Afganisztán
 
Bár háború dúlt, Mardzsan nem félt, neki nem szabad, mert ő az állatok királya. Mindig Büszkének és bátornak kell lennie, egyébként oda a tekintélye. Nem félt, csak éhezett, ahogy éhezett a többi állat és ember is. Ínséges idők voltak. A rácsok előtt katonák portyáztak, olyan volt az állatkert, mint egy valódi börtön. Börtön állatnak és embernek egyaránt. De Mardzsan nem félt.
Aztán egy nap felébredt és borzalmasan rettegett. Szörnyű fájdalmai voltak, arcának fele leszakadt, fél szemére megvakult, fogai kitörtek és a lába is csúnyán megsérült. Gyenge volt és éhes. Mardzsan nem emlékezett a történtekre, de számomra minden megmaradt. Mintha csak tegnap történt volna minden. Forróság volt, száraz maró és fullasztó meleg. Mardzsan büszke tekintettel, bár farkas éhesen hűsölt a kifutó árnyékos részében. Egy részeg, kölyökképű szabadságharcos strázsált a ketrec előtt kezében egy gránát és egy karabély.
Láthatóan unatkozott. Ekkor jutott arra az elhatározásra, hogy játszadozik egy kicsit. Kibiztosította a gránátot és behajította az oroszlánketrecbe. Mardzsan a hőségtől kábán csak azt érzékelte, hogy valami a kifutó közepén huppan, épp olyan hangon, ahogy az étel szokott, amit a katonák bedobálnak. Több se kellett a bátor oroszlánnak, elrugaszkodott és egy hatalmas ugrással rávetette magát a gránátra. Pillanatokkal később a detonáció leszakította arcának felét, szétzúzta az álkapcsát, és örökre megnyomorította az állatok királyát.
Azt hogy mi lett Mardzsan merénylőjével azt nem tudni, mert a nagy felfordulásban eltűnt mintha soha se lett volna. Mardzsan nehezen, de felépült a sérüléseiből. Fájdalmas, lassú léptekkel közlekedett a kifutón. Úgy nézett ki, mint egy törött porcelán, amit később összeragasztottak. Már félt. Mindentől, amit feléje dobtak rettegett. Elfutni azonban nem tudott, mert sántított, és nehézkesen tudott csak mozogni. Aztán hirtelen megszűnt a félelme. Megnyugvást érzett, nem törődött semmivel, végleg feladta. Nem volt már büszke, mint a robbanás előtt, nem várt jobb időkre, egyszerűen csak elfáradt. Az állatok trónfosztott királya, tíz évig még élt és szenvedett de létében semmi méltóság, semmi szépség nem volt. Nyomor és fájdalom tükröződött arcán, csakúgy, mint hazája, Afganisztán utcáin.
Ma már fent ül a csillagokban a hatalmas, rettenthetetlen testvérei között. Onnan kacsint ránk fél szemével, ahol nincs éhség, nyomor vagy háború. Csak a kék ég, a nap, a hold és a csillagok.
Idelent, hamvai fölött, fejfája hirdeti, hogy itt nyugszik a háború szelíd oroszlánja,
Mardzsan a Kabuli állatkert királya.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.07.12. 16:37 Szólj hozzá!

Kétkedés és megbocsátás

Kétkedés és megbocsátás

 
Eljön az idő, amikor az ember megunja a dolgokat maga körül.
(Néha én is így vagyok.)
Elkapja az ember fiát a kiábrándulás szelleme és lerántja magával a szürkeségbe. Üres tekintettel néz maga elé, és csak ennyit mond:
Unom és útálom már a sok balga népet, sok oktondi férfit és nőt, és a virágok szagától felfordul a gyomrom, és különben is hagyjatok békén. Unom már az egészet.
Tekintete még mindig üres és semmitmondó. Hiányzik belőle az emberi lélek pislákoló lángja, már csak a fekete gyűlölet és undor ül az arcon, és onnan köpködi mocskos szavait.
De belül még ott az ember, csak eltakarja őt az önteltség sötét fátyla.
Így csak ennyit képes szólni:
Nem érdekelnek már az emberek, a szép szavak vagy boldogság, ez mind elhagyott engem.
Meguntam már a sok csalódást, és közömbös már a bocsánatkérésetek, hagyjatok szenvedni.
Marja a méreg a szívét és egyre betegebb lesz tőle. Elfelejti, mi teszi őt emberré. Egy fontos dolog van, amitől igazán ember az ember, ez pedig a megbocsátás. Olyan hatalom ez, amivel eltörölheted a múltban elkövetett hibákat, és újra kezdheted a dolgokat.
Ekkor képes az ember könnyedén ilyesmit mondani:
Semmi baj, felejtsük el a vihart, mert az eső elmosta a bánatot. Én megbocsátom a hibákat, miket a múltban elkövettél. Kezdjünk mindent tiszta lappal. Hadd érezzem ismét a virágok illatát, gyertek közelebb barátaim és beszéljetek hozzám.
A megbocsátás újjászületés. Lezár egy fejezetet, és egyidejűleg megnyit egy újat. Varázslatos dolog ez a megbocsátás, de nem könnyű. Könnyebb addig haragudni, amíg az ember elfelejti miért is haragszik a másikra, csak a vak haragot táplálja.
Csukjuk be a szemünket, és egy sóhajjal küldjük világgá a haragot.
Kifújjuk messzire és a belégzésnél magunkba szívjuk a friss megbocsátás könnyű levegőjét.
Ugye milyen megkönnyebbülést hoz ez az egyetlen szó: MEGBOCSÁTOK!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.07.08. 20:14 1 komment

Testvéreim, a fák

Testvéreim, a fák

 
Az idő kezdete óta nőnek, cseperednek, törzsükre minden évben hitvesi gyűrűt húz az idő, jelezve az itt töltött, hosszú éveket. Kezdetben parányi magok voltak a jelen lombos, zöld óriásai, kik hajdan alulról indultak, most felülről, büszkén tekintenek alá. Egykor puha száruk páncéllá szilárdult a kéregben, melytől olyan erősek ők, az időt őrző ős gigászok. Erdőt alkotva egymás mellet, délcegen, vigyázban állnak és óvják az arra járót az izzó nap ezer sugarától. Koronájuk ékköve nem rubint, vagy gyémánt, hanem madárfészek, nem az arany csillog, csak a fán fürgén játszó pajkos mókusok rázzák az ágakat.
Bármikor, ha arra járok, alattuk lépnek lábaim, egy percre elég feltekintenem és engem is átjár a büszkeség. Hatalmas, bölcs öreg tölgy, a múlt minden titkának tudója, vagy a karcsú nyár és nyír, a délceg, ünnepi fenyő mind az erdőket járó vándor édes testvérei.
Megannyi csodás művész ihletője, múzsája. Nekem egyes fákról emberek rémlenek, a lombokban arcok és érzések, rejlenek. Hatalmas totemoszlopként az égbe nyúlva, fény után kapva élnek ők csendben, némaságban. Ember nem hallott még oly szép csendet, ahogyan a fák nyugalmat énekelnek.
És ha évezredek után egy zöld óriás letérdepel, korhadt törzse állít fejfát önmaga emlékére.
Olykor vastag kérgükbe csíntalan szerelmesek karcolják nevüket, a jövő szerelmeinek hátrahagyva: itt jártunk és szerelmünk emlékét őrzi e fa. Dolguk nem egyszerű, némán tűrni, állni szépen, egyenesen, hóban, szélben, esőben vagy napsütésben. És százévek multával az arra járó fázó vándor tüzében melegségre ébred a fában lakó őszinte lélek, erőt adva az éltető tábortűznek, majd pirkadatkor hamu képében útra kél a széllel.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.06.04. 21:46 2 komment

A szeretet könnyei

A szeretet könnyei

 
„Az öröm abban a pillanatban születik meg, amelyben felhagysz saját boldogságod keresésével és megpróbálsz másokat boldoggá tenni!”     
 
Tavi tündérek táncoltak tisztán a tó tükrén, mosolyuk csillogott némán és őszintén.
Én csendben ültem a tóparton, gyönyörködtem a fehér tajtékok tetején cifrán nyüzsgő apró népek minden lépésében. Szemembe könny szökött, a könnycseppen napsugár csillant és a tündérek már körülöttem tipegtek. Mozgásuk lágy volt és édes.
Szemükben az égbolt csillagai villantottak vissza rám és már feledtem is keserűségem.
Arcomra újra mennyei mosolyt fakasztottak és megtanítottak másképpen látni.
A saját boldogságommal felvidítani a bús merengőket, nem gondolni semmi keserűre, észrevenni a fűszálak végén csüngő, csillogó harmatcseppek szépségét, a napsütés melegségét és a szeretet hatalmát.
Azóta csak a meghatódottság könnyei szöktek szelíden arcomra, büszkeségből, részvétből vagy szeretetből. Mert könnyeinkre csak az méltó akit igazán, őszintén szeretünk.
Azóta kerülnek a bánat fekete cseppjei, a magány keserű, sós önmarcangoló és üres nedvei.
Mióta láttam és éreztem a mennyei mozdulatok szerető, törődő, vigasztaló csokrát, azóta becsülöm igazán a szeretet könnyeit. Bizserget minden mosoly, minden kacér kacsintás és szerető szó, mert olyasmit kaptam, amit halandó ember ritkán kap halandótól: reményt és bizalmat egy olyan világban ahol a régi eszmék hanyatlani látszanak. Olyan hatalom ez, mely segít észrevenni a legparányibb jó dolgot is bármilyen cudar helyzetben legyen is a világ embere. Mert az élet szép, csak oda kell figyelni rá és megmutatja magában a szépet, a jót, a tündérit.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.05.20. 22:50 1 komment

Favágó Fantázia

 

Favágó fantázia

 
Fakó fák alatt fekete farkasok fenik fehér fogukat a falu fiatal fiúcskáira.
Fivérem fűzfát fűrészel a fennsíkon. Fáradt felhők figyelik finoman fonott felöltőjét.
Felfigyel a felajzott falka fürkésző fenevadjainak fújtatására. Félszemmel figyeli a félelmetes farkas hordát. Finoman feléjük fordul, fűrészét flegmán felemeli. Fintorogva fogja fogantyúját. Felkészült a fenevadak fogadására. Amott a folyópart, futás a folyás felé.
Inkább a fulladás. Fut feléje a farkasok falkája. Ő meg fut a folyó forgatagába. A fürge farkasok felettébb furfangosak. Felismerik a futó fiú fürdési szándékát.
Ekkor a farkasok felhagynak a fiú felfalásának furfangos folyamatával.
Feltűnik a fák között Fenrir a fehér farkas. Fennkölten jár fel alá a farkasok falkája előtt.
A fiú felöltőjén ott fityeg a fuvolája. Finoman fújja, felélesztve a fák fátylaiban fészkelőket.
A fűlakók fehéren fluoreszkálnak, fényük fantasztikus formákat fitogtat.
Fivérem él, féltettem életét a farkasok fogától. Felkészült ő a fekete erdő félelmetes formákat öltő fenevadjainak felbukkanására. Mert ő a fuvolás fiú. A fanfárok örök futára.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.04.02. 21:55 Szólj hozzá!

Rabruha

 

Rabruha

 
Nem éppen csinos, és nem is kényelmes, de azt mondják idén a csíkos a divat.
Valaki azt is mondta, hogy azért csíkos hogy passzoljon a cella rácsos ablakán beszűrődő napfény szürke árnyéksávjaihoz. És azok a számok rajta, megfosztják az embert a nevétől.
A ruha elrejti az embert és helyébe egy számot illeszt. Így lett a Hetényi Jancsiból a 42-es elítélt. Többé nem volt ember, rab volt, egy szám. Ráadásul nem is szerette ezt a számot.
Ő a páratlanokat szerette, talán, mert ő is mindig páratlan volt, magányos. A kedvenc száma a 15-ös volt, hogy miért azt nem mondta, csak azt, hogy nagyon szereti a tizenötöst.
De azért a negyvenkettessel is megbarátkozott. Mindig azt mondta, hogy a negyvenkettes még mindig jobb mintha ő lenne az ötvenhatos. Ezt a számot kifejezetten utálta. De ennek az okáról se tudok többet a tizenötös iránti szereteténél. Számok, számok, számok. És szürke por, csíkos ruha, kis ablakon vastag rácsok. A falon rovátkák, pontosan 15 darab. Mind egyforma hosszú. Ötös csoportokban sorakoztak, olyannak tűntek, mint a börtönrácsok.
IIII IIII IIII
Pontosan így néztek ki a falba karcolt vonalak és ilyen képük volt az ablakot támasztó vasrácsoknak is. A Negyvenkettes csak ült a sarokban és bámult ki a csíkos ruhájában, a csíkos ablakokon. Minden nap ugyan az. Ült a sarokban és sírt, mert ő tudta hogy ártatlan.
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.03.07. 19:41 Szólj hozzá!

Montázs

mONtÁzS
 
(élet, szerelem, szeretet, foci, vers, virág, társ, álom, barát, sör)
 
Papírlapra firkált életet karcol a ceruza, szíve fekete és komor.
Szerelem színűre festi az ecset a képet, miközben vörös csíkokat húz maga után.
A komor grafit és lángoló festék szeretetet hoz a sima, fehér lapra.
A lap mellett fényképen őrzi a pillanatot a múlt: Fociznak a srácok a grundon.
Nézz körül, mit látsz?
Íróasztal, talán művészé, rajta fehér lapok. Festmények, fényképek, versek és irka-firkák.
Az egyiken virág bújik a földből, szirmai szivárványszínben mosolyognak a szomszéd lapra.
Egymás társai a vers, a fotó és a festmény. Üres lapból született alkotások, testvérek mind.
Ürességből születtek, a semmiből szülte őket az álom. Fantázia gyermekei, apró csodák ők.
Az asztal sarkán tépett papíros, ragasztóval összemázolt fecnik kuszasága. Nincs barátja.
Ő a montázs, kitépett képdarabok és újságpapír alkotja testét, lelke olyan, mint a sör.

Hideg és keserű.

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.02.19. 19:00 Szólj hozzá!

Kelj fel és járj: Egy féllábú fiú vallomásai

Egy féllábú fiú vallomásai:
 
„Kelj fel és járj…”
 
Én felkelnék, ha erőm engedné. Nehézkesen, nyögve ülök fel, fáj mindenem.
Finoman lépek egyet előre, lábam némán engedelmeskedik a gondolat puszta erejének.
Lassú léptem koppan tompán a porban, mögötte lábnyomomat hagyva a múltban.
És ismét járok, egyik lépést követi a másik, haladok, mi több pár pillanat múlva szaladok.
 
Szeretek szaladni! Ilyenkor suhan mellettem a táj, és átjár az élet.
Rohanok a fák között, most velem rohannak ők is. Lelassítok, mert fáradok.
Megállok és fújtatok, elfáradtam. Leülök pihenni, ilyenkor édes a mozdulatlanság.
De olykor átjár a nyugtalanság, mozogni kéne emberek! Felugrok és elszaladok messzire, minden mozdulatomban pezseg az élet. De kimerülni nem hagyom magam, leülök, lefekszem, és mozdulatok nélkül hagyom, hogy nyugodjon a testem.
 
Szeretek pihenni, olyan némán, mozdulatlanul állni, mint a fák.
Ellazulok, és nem gondolok semmire, lassan elalszom és álmodok.
Álmomban ismét szaladok, de nem olyan, mint máskor.
Hiába erőlködöm, alig haladok előre, mintha lábaim ólomból lennének.
De ugyanabban az álomban szállok, repülök, felemelkedem a magasba, és bárhová könnyedén eljuthatok.
 
Felébredek, homlokomról csorog a verejték. A sötétben tapogatózok, keresem, kutatom a sötét szobában. És végre megtalálom, itt van mind a kettő. Megmarkolom a mankókat és a nappali felé veszem az irányt. Úgy szaladnék megint. Fáj a lábam, nagyon szúr.
Azt mondják ez csak illúzió, hogyan fájhat valami, ami nincs is ott. Csak az elmém játszadozik velem. Viszketni is szokott, és ha lehajolok megvakarni, akkor jut eszembe, hogy nincs is mit vakarni. Még nem szoktam hozzá. Egy könnyet ejtek. Nem tudom miért, de sírni szeretnék. Nincs itt senki, aki láthatná, hogy sírok. Valaki vigasztaljon meg. Zokogok.
Úgy szeretnék megint szaladni…
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.02.16. 15:28 Szólj hozzá!

Fekete Zászló

Fekete Zászló
 
Halálpanoráma:
 
Emberarcú gyűlölet söpör végig a föld felszínén, felszántva a városok utcáit.
Néma árnyként suhan a falak mellett, megfertőzve akit csak lehet.
Dögszagot hoz a szél keletről és nyugatról, délről és északról a háború bűze lengi be a sivatagot és a fakó városok sikátorait.
Sírok nőnek a homokból és a félelem lebegteti fekete délibábját a horizont felett.
Lassan felcsapnak a lángok, amott a béke ég. A hegyek mögül felszáll a szenvedés véres füstje, és vörösre mázolja az eget.
Hiénák portyáznak a házak között, várják a holt lelkeket.
Éjjel a vérontás felett a hold, néma tanúként őrzi a sötétséget.
 
Közelkép a szenvedésről.
 
Holttestek hevernek az utca porában, az életről álmodnak.
Sötét felhők zokognak záport a száraz testek fölé hajolva. Szellemarcú emberek kezében fekete fegyverek ropognak a fronton. A dűnék mögül lassú léptekkel közelít a zord kaszás.
Szuszogó szunniták közt sírnak a síiták a lángoló Libanon romjain.
Izrael izzik a terror féktelen tűzétől, miközben Koszovóban albán aknára lép a nép.
Afrika szarvára tűzött véres húscafat jelzi a bajt, lesújt az ég!
Gépek bombázzák az olajmezőket, ahol gyermekek kezében villog a puska.
 
Holt szavak:
 
A lerombolt házak falán fekete zászló lobog.
Fekte zsákokban fekszenek gyermekek, a félelem fiai.
Jajgat az élet, és suttogva sétál mellette a vak halál.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.02.07. 13:26 Szólj hozzá!

Tortapalota

Tortapalota

 
 
Nézd milyen nagy, és milyen kerek! Olyan kerek mind amilyen a hold szokott.
És a tetején az ott marcipán! Ugye szereted a marcipánt? Hab is van a tetején, eperhab.
És a gyertyák úgy állnak körbe-körbe, mint a díszsereg mikor a királynő jön.
Lángjával tisztelegnek ők neked. Minden gyertya egy újabb évet üdvözöl. És hidd el nekem, minél több a gyertyád, annál többen ünnepelnek együtt veled. Persze lesznek, kik jönnek, és akik távoznak. De ez így van jól. Ha egy gyertya lángja elalszik újra meg tudod gyújtani, de egyszer minden gyertya végig ég. És akkor, egy évvel később helyébe úgy gyertyát állít majd a sors, és a sors áltat két kezed. Így minden torta egyre édesebb. Évről-évre egy emlék ízét rakja hozzá a múlt, attól lesz kicsit más, kicsit jobb, és kerekebb. És minden esztendő után egy csipet bölcsességet süt bele az élet. És, majd ha száz gyertyaszál őrzi a süteményt mely téged köszönt, életed kezdetének napját ünnepli, akkor érted meg, mennyit jelent az egyes gyertyákba rejtett üzenet. Emlék vagy bölcselet, egy arc, egy hang egy kacagás.
De az még odébb van kedvesem, addig még pár réteget rápakol majd az égi cukrász, az édes élet nagy tudója. Meghinti minden napod egy kis földi jóval, fehér hóval vagy porcukorral, esetleg reszelt dióval, vagy csokival. Gondolj most arra, kiket tükröz a gyertyák arca, hány társat, jó barátot, ismerőst vagy családod tagjait. Gondolj a marcipánba sütött boldogságra, a piskótában rejlő jó tanácsra, vagy bármi másra. És most kedves ünnepelt, arra kérlek, kívánj halkan egy nagy csodát!
 
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.02.06. 21:12 2 komment

éN

Érdekes Nézőpont!
 
Születtem Pécsett 1986. november tizenegyedikÉN.
Éldegélek mostanáig vidáman és hetykÉN.
Édesanyámat még soha sem szólítottam a keresztnevÉN.
Fifi kutyánknak sokat vitatkoztunk a nemÉN.
Emlékszem mikor kimúlt, és nem maradt semmi a helyÉN.
 Ó szegÉN.
Az vagyok ki sárga kalapot hord a fejÉN.
Nem ismerek határt a mókázás terÉN.
Egyes szám első személyt használok e gondolat végÉN.
KÖSZÖNETTEL: én.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:20 Szólj hozzá!

Hírek

Hírek, információk:



1.      Sajnálattal közöljük, hogy a december 10-i Népstadionban rendezendő Sting koncert elmarad, mert a futball csapat szurkolói az összes széket bedobálták a pályára.
A helyreállítás várhatóan hónapokig eltarthat, ugyanis az erre szánt állami támogatásnak nyoma veszett az elnökség vezetőivel együtt. Tájékoztatjuk, továbbá a kedves közönséget, akik cégünknél vásárolták meg a jegyeket, hogy cégünk nem téríti meg a jegyek árát, ugyanis valójában nem is létezik.
Megértésüket előre is köszönjük.
 
2.      Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka ellopták a Duna felől a Szabadsághíd komplett fémszerkezetét. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Nagy erőkkel figyelik, továbbá a főváros nagyobb MÉH telepeit hátha rábukkannak a hídra. A hídon és környékén a közlekedés átmenetileg szünetel.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:19 Szólj hozzá!

Apró

Apró

 
5 éves kisöcsémet nagyobbra cserélném.
 
Alig használt A+ vércsoportú vese jutányos áron eladó.
Jelentkezni Ivan Ivanov, 1026 Budapest Moszkva tér 42.
 
Könnyű búvár vagyok, mély levegőt vennék nem túl drágán.
 
Apróhirdetésemet nagyobbra cserélném.
 
Készpénz eladó.
 
Segesfalvi Rebeka bolti eladó.
 
Egész estés fiatal női test kiadó. Érd.: 06 90-4564567
(A hívás díjtalan. Fejlesztési hozzájárulás 690 Ft.+áfa)
 
Bal cipőmet jobbra cserélném.
 
Nagymamámat eggyel kisebre cserélném.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:18 2 komment

rövidkék 2

Ismeretlen katona


Élt: 34 évet
Meghalt 3 perc alatt.
Halálában nem szenvedett.
Életében kínozták sokat
Lelkét lábtörlőnek használva sározták össze.
Hősként, bátran harcolt.
Utolsó szavai nem voltak.
Némán ment el, mosolyogva.

                                                                Béke poraira

ÜZENET A PALACKBAN:


”…Itt vagyok egy lakatlan szigeten már hetek óta…némi ennivalóm még van…kérem…aki megtalálja ezt az üzenetet az, küldjön egy ugyanilyen üveg bort, ha lehetséges… mert az összes piám elfogyott már és kezdek kijózanodni…nagyon rossz a valóság ital nélkül…
…kérem…szánjanak meg és küldjenek nekem még bort………………………………..
…címem: NYH 14o36’ ÉSZ 72o 58’ Lakatlan sziget…előre is köszönöm…II. Robinson
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:17 2 komment

rövidkék 1

EGY(1)KÉT(2)HÁ(3)NÉGY(4)…
 
 
EGYenlőre KÉTségtelen, hogy HÁremhölgyek NÉGYeltek fel ÖTletes HATékonysággal HÉTfő reggel egy NYOLCadikos diákot a KILENCes Buszon. Nyilatkozta Kovács TÍZedes a Rendőrség szóvivője!



 
 
 
 
Pesti-Pisti
 
Az élete néha olyan volt, mint egy
Imitt-amott ütött-kopott vicik-vacak.
 
Máskor, mint valami
Tingli-tangli nóta,
Vidám zene-bona.
 
Olykor lim-lom mit ide-oda tesz,
Hébe-hóba megnézni elővesz.
 
Egyszer-kétszer ímmel-ámmal
Itt-ott megtöltötte boldogsággal.
 
Aznap éppen csendben, szépen,
Elment tőlünk réges-régen.
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:15 1 komment

Vándorláz

Vándorláz

 
Kanyarog az út a hegyen felfelé. Mint a kígyó, kecsesen tekereg föl a magasba. Én a botomra támaszkodva nyelem az út porát. Lüktet a mellkasom, izzadok, és arcomon az úthoz hasonló íveket írnak le a verejték kövér cseppjei. Megtörlöm a homlokom, és nagyot húzok a vizes kulacsból. Nem állhatok meg, még előttem az út a csúcsig. Mély levegőt veszek és folytatom utam a magasba, a bot, amit nagyapám faragott nekem még kisfiú koromban, nagyon sokat segít a meredek úton. Ő a társam, aki erőt ad, akire támaszkodhatok. Elrakom a kulacsot a zsákomba, megszorítom a szíjat, a hátamra dobom és indulás. Olyan eleven minden mozdulat, amit csak teszek, szinte minden izmom összehúzódását érzem. Már majdnem felértem, de szükségem van egy kortyra az éltető friss vízből. Az utolsó pár méter megtétele a legszebb, kíváncsiság motoszkál bennem, várom a magasból elém táruló kilátást.
És megteszem az utolsó lépést. Immár fenn a hegytetőn gyönyörködöm a panorámában. Fentről minden kisseb, én is nagyobbnak érzem magam. Mögöttem a kínzó kilométerek, melyet lépésről lépésre akaratom tett meg. Ott állok most, honnan már csak egy karnyújtás a tengerkék mennybolt, ahol a felhők úszkálnak, akárcsak nagy fehér lusta bálnák. Leülök egy lapos kőre, és csak nézem az apró házakat, melyek most gyufásdoboznak látsznak. Közöttük emberek, kik most hangyaméretben szaladnak szerteszét. Már sejtem mit érezhetett a nagy Zeusz, ha alátekintett a halandó Hellász polgáraira. Most kicsit én is úgy érzem magam, hisz legyőztem a hegyet, lábamnak puszta erejével, fogam csikordult minden lépésnél, de végül itt állok a csúcson és a dicsőség vizéből kortyolok. Büszkeségből hajlít most koronát a napsugár, és fáradságtól meggyötört testemre egy bölcs, öreg tölgy borít hűsítő árnyékot.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:14 Szólj hozzá!

Tűzimádó

Tűzimádó

 

 
Egy sötét tisztás közepén parányi tűzrakóhely adja a meleget egyszemélyes táboromnak.
 
A tábortűzbe bámulok, nézem a pattogó parazsat. A kecses, vörös lángnyelvek táncolnak egymással. Soha nem érnek egymáshoz, mert tudják, érintésük éget. Ezért csak távolról, érintés nélkül ölelkeznek. Közben a parázs sziszeg a lábuk alatt, ha néha könnyet ejtenek.
Ropog a fa, száll a hamvas pernye, szürkésen, komótosan, majd lehull a földre. Az apró, porhanyós darabkákat a lángok sóhajtása röpíti szét az éjszakában. Tudja meg az erdő, mennyire fájdalmas érintések nélkül szeretni a párodat. Szikrák pattognak ki a tűzből, megégetik a kezem, most én is érzem a lángok érintését. Nagyon fáj. De lassan elmúlik.
Egy halk sikoltás fut ki az égő tűzifák közül, és egy korhadt ág végleg megadva magát hangos csattanással kettétörik. Tüzem kezd gyengülni, éltető fadarabot dobok a lángok tetejére.
Ekkor a tűz közepéből apró, izzó parazsak emelkednek a magasba, olyanok, mint a felfelé hulló csillagok. Vagy mint millió szerelmes szentjánosbogár, kik násztáncukat járják. A tűz alatt ismét egy gally jajdul. Kezemet a lángok fölé tartom, és didergő testemet melegség járja át. Érzem a tűz hatalmát, mely felolvasztja a legjegesebb szíveket is. Közelebb húzódom a tűzhöz, magamra terítek egy pokrócot és a tüzet nézve, elbóbiskolok. Álmomban tovább imádom a nemes lángokat, melyek az éjszakában hol sárgán, hol vörösen izzanak és melegítik szívemet.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:13 Szólj hozzá!

Tanyavidék

Tanyavidék

 
Mezítláb lépkedek a kövér fűben, talpamat cirógatják a fűszálak.
Olyan lágy mintha egy zöld krémben sétálnék, közben a szellő a virágok illatát hozza halkan felém. Hanyatt dőlök a domboldalon, nézem, ahogy a bárányfelhők legelnek az égi tengeren.
Lassan a nyugalom folyója áramlik szét bennem, minden porcikámat megtöltve. A szellő most máshonnan, és másképp szól, friss és fürge, de már nem illatozik. A fák jobbról ballra ringanak, a szél úgy dédelgeti őket, ahogy a dajka altatja a csecsemőt. A patak partján szitakötők járják színes táncukat, néha megpihenve egy vastag nádszálon. A levelibékák halk kuruttyolással adnak jelt, ők is itt vannak. Feltápászkodom és elindulok egy kis házikó felé túl a dombtetőn. Elbűvölő látványt nyújt a tanya, melyet az éltető szántóföld vesz körül, amin aranyló kalászokban leng a búza. A piros cserepek és a kissé kopott fehér vakolat idilli külsővel ruházza fel a házat, melyben egy anyóka él. Mint a mesékben. Egyedül lakik, csak a Lurkó kutya játszik a porban, és az udvaron tyúkjai kapirgálnak. És boldog, eljár a piacra, tyúkjai tojását árulja és a kertben termő zöldségeket. Nem vágyik többre, elég ebédre a zöldségleves, rántott csirkecomb vagy bármi, ami megterem a veteményesben.
Nem akar meggazdagodni, nem akar nagyobb házat, nem akar semmi többet, csak boldogan élni. Most is őt látogatom. Minden héten egyszer eljövök hozzá ebédre. Istenien főz. De most befejezem a történetet, és a paphoz fordulok, elkísértem, hogy feladja az utolsó kenetet.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:12 Szólj hozzá! · 2 trackback

Spangli

Spangli

 
 
Töprengtem. A világról. És arról, hogy milyen. És hogy miért ilyen.
Eddig is ilyen volt vagy csak mostanában lett olyan amilyen most?
Vagy csak én nem vettem észre, hogy milyen? Furcsa.
Van egy barátom, aki egyetemista, filozófiát tanul. Verseket ír. Nagyon jókat. Tehetséges srác. Mondtam neki, hogy menjen el egy kiadóhoz és adja ki a verseket. Azt mondta, hogy hülyeség, és sodort egy spanglit. Tudod mi az a spangli? Addig jó, amíg nem tudod. Hidd el!
Sokszor csinál ilyet a haverjával, akinél lakik. Olyankor borzasztóan viselkednek. De nekik tetszik. Én nem vagyok semmi jónak az elrontója.
Van egy másik barátom is. Ő régen sok spanglit tekert, de már nem. Ő a legjobb barátom és régebben elhagyta a barátnője és teljesen megváltozott. Akkor kezdett ilyen dolgokat művelni.
Kiborult. Én ismerem 14 éve. De olyannak még soha nem láttam azelőtt. Az egész a lány miatt volt. Sokszor próbáltam vele beszélni, de nem figyelt rám. A spangli miatt. Megváltoztatta. Sokáig nem beszéltünk egymással pedig minden nap ott ült mellettem a gimiben. Aztán egyik napról a másikra rájött, hogy egyedül van. Teljesen egyedül. Odajött hozzám, félre hívott és azt mondta –suli után találkozzunk a pingpongasztalnál- és elment.
Tanítás után odamentem a megbeszélt helyre és ő ott várt, cigizett és a körmét rágta.
Idegesnek tűnt. Megkérdeztem, hogy miről akar velem beszélni. Nem válaszolt, csak átölelt és zokogott. Majd azt mondta: „Sajnálom! Nem tudtam, mit csinálok” . Mondtam hogy semmi gond. Benyúlt a zsebébe, kivett egy kis csomagocskát és kidobta a kukába. Aztán megesketett, hogy ha még egyszer észreveszem, hogy ilyet művel azonnal vágjam pofán teljes erőmből. Megígértem neki, hogy nem csak megpofozom, de soha többet nem szólok hozzá, és nem ismerem. Azóta még jobb barátok lettünk minden héten találkozunk legalább egyszer.
Ő a legjobb barátom. És nagyon büszke vagyok rá, mert ő az egyetlen ember, akit ismerek, aki le tudta tenni a drogot szabad akaratából.
          Most megpróbálom rábeszélni a másik barátomat, aki verseket ír, hogy nem ez a legjobb út, amit választott, és hogy a spangli nem megoldás. Remélem sikerülni fog.
 
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:11 Szólj hozzá!

Remete

REMETE

 
Erdő. Tisztás. Kunyhó. Hintaszék. Pipa. Nyugalom. Ősz. Magány. Béke. Boldogság.
 
A fák félig lehullott lombján átszűrődő napfénycsíkok nyugodtan esnek az avarra.
Pipafüst örvénylik lágyan felfelé, halkan de mesésen dalolnak a madarak.
Egy ősz szakállú remete hintázik a székében, miközben a tájban gyönyörködik.
Kutyája a széktől nem messze tartja napi megszokott pihenőjét. Halkan szuszog, szeme csukva, szinte teljesen kikapcsolódva, de azért éberen fekszik. Szundikál.
 
Közben.
 
Város. Beton. Utca. Lakótelep. Csúcsforgalom. Hangzavar. Zűrzavar. Tömeg. Nyomor.
 
Szürke házak között szürke arcú emberek siklanak el egymás mellett.
Szürke szagú szmog szivárog az autókból. Mindenki siet valahova.
Munkába mennek, munkából jönnek. Dolgoznak vagy éppen csak hivatalos ügyeket intéznek.
Itt nem hallani a madarakat, vagy talán mégis…csak a galambok búgnak a járdán és mindenfélét csipegetnek. Nincs megállás, rohanás, kapkodás van.
 
Vissza.
 
Alkonyat. Tűz. Vacsora. Fácán. Bor. Hegedű. Idill. Nyugalom.
 
Halkan roppan a parázs, szisszen, láng lobban. Vacsora után zene a kutyának.
Nincs más. Ketten ülnek a tűz mellet. Remeténk a lángokba bámul és játszik.
Most minden olyan, mint a mesékben. Hegedűszó simogatja most az erdőt, és a lemenő nap pirosan elköszön. Ahogy vége az utolsó dalnak, lassan vége lett egy napnak is.

Megint.
 
Este. Busz. Emberek. Haza. Lakás. Kaja. TV. Hírek. Háborúk. Vér. Egyéb.
 
Vibrál a televízió, sistereg a rádió. A gyerekek hangosan rajzfilmet néznek. Szüleik a konyhában. Anyuka mosogat, apuka hallgatja a rádiót. Híradó van éppen.
Autóba rejtett pokolgép. 4 halott. Féltékeny tinédzserek. 2 halott. Közúti baleset. 2 halott.
Ellopták, megrongálták, kigyulladt, elfogták, lezuhant, lelőtték, megsérült… reklám!!!
A műsorok után az egész család visszavonul, aludni térnek. Holnap: munka, iskola…
 
Végül.
 
Szoba. Ágy. Férfi. Alszik. Horkol. Álmodik. Szerelmet. Pillangót. Felhőt. Virágot.
 
Itt.
Legyen.
Vége.
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:09 5 komment

Paneltáj

 

Paneltáj

 
A szürke házak éles szélei futnak az ég felé, és a magasban találkoznak a felhőkkel.
A házak lábánál kicsi kocsik szaladnak, suhannak a forgalomban. Az aszfalt gőzölög a forró nyári napsütésben. Az emberek kifakult arcokká lettek csak, tekintetük homályos, kiégett.
Csak a gyerekek szemében csillan meg a napsugár, ahogy boldogan ugrálnak a játszótér felé.
Vidáman szökdécselnek szüleik kezét fogva, akik belefásultak ebbe a sápadt életbe.
De amott, a házak között a parkban leülnek a padra és nézik önfeledten játszadozó gyermekeiket. Ilyenkor újra kiszínezi őket az öröm, a vidámság.
Tovább fordítom tekintetem, és figyelem a hatalmas lakótelep labirintusát.
A panelházakon millió ablak villog, ahogy megcsúszik rajtuk a lemenő nap fénye.
Olyanok így az épületek, mintha sokszemű butácska óriások lennének, csak pislognak egymásra. Most a szürke szín átadja magát a sárga és a piros meleg árnyalatainak.
Narancsváros, gondolom magamban és nagyot sóhajtok az erkélyről, narancsváros.
Kissé olyan most, mint ősszel a fák, bronzban tündököl és aranyban. Mint a tábortűz lángjai, úgy csapnak a magasba narancsváros tornyai. Fel az égig, pirosra festve a felhők hasát.
Bár nem tart soká narancsváros tündöklése, mert a nap lekúszott a távolban és szépen lassan besötétedett. Az út szélén ágaskodó villanyoszlopok kigyúltak, fényükkel segítve a sötétben járókat. És a sötétben most kicsit más a város, másak a házak, olyan némák, a parkban a fák is csak suttognak. Alattuk szerelmespárok csókolják egymást, azt hiszik ilyenkor nem látja őket senki. Pedig az oszlop tetejéről egy álmos galamb lesi őket, halkan burukkol egyet, majd elröppen a közeli háztető peremére. Narancsváros helyét most csillagváros és lakói vették át, élükön a holddal, aki királyként tekint népére, a poros kis panelok között élőkre, ránk, városlakókra.
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:07 Szólj hozzá!

Nyári etűd

 

 

Nyári etűd

 

Amint a tűz lehűl
és a pirkadat
benéz az ablakon,
minden tündér itt marad

 

Jó a reggel friss szaga!
Kidugja fejét
minden fűlakó, apró manó
Harmat, dér, és zúzmara.

 

Délben, éppen
Délibáb úr áll tótágast
a messzeségben
de a pásztor rászól.

 

A fény lassan elszalad
a messze horizonton
egy utolsót int neki a gyöngyvirág
és holdvilág mosolyog az ég alatt.

 

Bekúszott a rút éjszaka
Sötét, hideg, vad és szörnyeteg.
Álmomból némán ébredek:
   Mióta írok verseket???

 

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:06 Szólj hozzá!

Fényecske

Fényecske

 
Fényecske úrfi a napocskában született és kalandos úton,
csillagról csillagra ugrálva jutott el hozzánk.
Mesés útján testvérei kísérték végig.
Fényecskének itt a földön is érdekes útja volt,
Először is egy nagy tó tükörsima vizéről az erdőbe vándorolt,
majd onnan egy jégcsapról fel az égbe.
Az égben egy felhővel találkozott, aki a városba irányította.
Itt kezdődött az igazi kaland itt ugyanis összevissza cikázott.
Kíváncsian nézegette a kirakatban álló gyönyörű próbababák
szebbnél szebb ruhakölteményeit.
Egyik ablaktól a másikig pattogott és nagyon érdekes dolgokat látott.
Műszaki cikkek egész hada álldogált az elektronikai boltban.
Átszaladt az utcán és bebújt egy ablakon, ahol egy csinos hölgy éppen fésülködött.
A tükréről felpattant és egyenesen visszaugrott az utcára.
Egy játszótéren találta magát és úgy érezte pihennie kell, mert nagyon elfáradt.
Ekkor egy egyedül játszó kislányt pillantott meg a parkban és felé vette az irányt.
Amikor a kislány megpillantotta fényecskét csillogó szemekkel bámult rá, mert fényecske nagyon gyönyörű volt. Fényecskének sem kellett több, egyenesen a kislány kíváncsi szemébe bújt és álomra szenderült. A kislányka is hasonló képpen tett, mert már sötétedett, a fények elhalványodtak, és lassan átadták magukat a nyugodt, sötét éjszakának.
 
(Öcsikémnek: Sötétben látó, holdat érző Patrik vitéznek)
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: prime  2007.01.30. 21:04 3 komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása